2004 tavaszán megláttam egy festett, nagyon kezdetleges mécsestartót. Arra gondoltam, hogy ilyet, sőt jobbat én is tudok készíteni, így beestem egy közeli hobbiboltba, és felvásároltam össze-vissza mindenféle terméket. Azt hittem, ettől már festeni is fogok tudni. Nekiálltam különböző vázákat készíteni, amiket nagy lelkesedéssel ajándékoztam húsvétra boldog-boldogtalannak. Természetesen mindenki nagyon udvarias volt, és dicsérte „műveimet”.

Nem sokkal ezután kiderült, hogy a páromnak van egy ismerőse – nevezetesen Görbe Angéla –, aki néha kézműves foglalkozásokat szokott tartani, üvegfestést tanít. Megismerkedtünk, és Ő megmutatta, hogyan is kell valójában a kontúrt és a festéket használni. Az első ilyen művem, ami Angéla bábáskodása mellett született, Blága Piroska Anya gyermekével című műve alapján készült. Ekkortól kezdtem igazán „üvegfesteni”, és így utólag belátom, hogy az első próbálkozásaim bizony nagyon elmaradtak az üvegfestésre inspiráló mécses tartótól.

Azóta megismerkedtünk „fényjátékos” barátnőimmel, és amellett, hogy egy nagyon megnyugtató és szép hobbit találtam magamnak, mellé kaptam 5 olyan lányt, akikkel tökéletesen megértjük, segítjük, kiegészítjük egymást.

Nagyon szeretek festeni, és megpróbálok a családom, a két kisgyermekem mellett minél több időt szakítani erre a hobbimra, ami persze gyakran az alvás rovására megy. Ennek ellenére nagy lelkesedéssel készítek el egy-egy képet. Olyan jó látni, ahogy a kép formálódik, alakul, egyre színesebbé válik. Amikor festek, akkor minden megszűnik körülöttem, nem létezik semmilyen zavaró tényező. Az alkotás teljesen kikapcsol édesanyám legnagyobb meglepetésére, mert nem hitte volna, hogy létezik olyan dolog a világon, ami engem ilyen türelemre, kitartásra, egy helyben maradásra képes rábírni.

2005 tavaszán egy másik hobbi is magával ragadott: a fotózás. Beiratkoztam egy alap, majd egy haladó tanfolyamra. Úgy érzem, hogy egyre jobban kitágul előttem a világ, teljesen más szemmel figyelem a körülöttem levő eseményeket, mint azelőtt. Ráadásul a fotózás a festésben is segítségemre van, több képet is készítettem már fotóim alapján. Sok fényképet készítek a gyermekeimről, családomról, de szeretem a virágokat, szép tájakat is megörökíteni. 2006. augusztusában Svédországban az unokatestvérem esküvőjén én készítettem a fotókat. Az utóbbi időben a hétvégéink rendszeres programja lett a fotózással egybekötött kirándulás.


Ha észrevételed van az oldalaimmal vagy a munkáimmal kapcsolatban, kérlek írj a email címre!