Az üvegfestéssel való kapcsolatomat két kis mécsestartó alapozta meg. Egy barátnőmtől kaptam ajándékba saját készítésű mécseseket – és annyira megtetszettek, hogy én is megpróbálkoztam valami hasonlóval. A próbálkozás eredményeként nekem is született pár mécsestartóm, melyeket lelkesen elajándékoztam, majd elkezdtem az interneten ötleteket és technikai leírásokat keresgélni. Így bukkantam rá az index üvegfestés fórumára, ahol magával ragadott a beszélgetés pezsgő hangulata, a tapasztalatcsere lehetősége. Ezt csak fokozták az alkalmankénti személyes találkozások és kiállítások – a frissen felfedezett hobbi nem csak az alkotás örömét hozta magával, hanem az emberi kapcsolatok egy új dimenzióját is.
Új ismerőseimmel létrehoztuk az Erzsébetvárosi Kézműves Műhelyt, ahol szabadidőnkben különböző kreatív technikákban próbálhattuk ki magunkat, és segítettünk az érdeklődőknek a kezdeti botladozó lépések megtételében. A műhely létének biztosításához a lelkesedés sajnos kevésnek bizonyult, de életem egyik nagyon kedves korszaka volt.
A műhelyen kívül adódott egy másik lehetőség is az elkészült képek bemutatására: a budaörsi Régészeti Múzeum szervezett egy kiállítást, ahol első alkalommal még meglehetősen ad-hoc módon gyűlt össze társaságunk, ám a későbbiekben valódi társasággá váltunk – életünkben a közös pontot az üvegfestés és a színekkel való játék szeretete jelenti.
Ha észrevételed van az oldalaimmal vagy a munkáimmal kapcsolatban, kérlek írj a email címre!